Nemcsak a képzőművészetben, hanem a divatvilágban is létezik a
hamisítás, mint fogalom. A sok hiszékeny, márkamániás vevő
megtévesztésérére már régóta működik egy piac, ami a jól bevált drága
márkák koppintásából él…
Minden területen, ahol nagyon drága termékek vannak, rögtön azok hamis
változatai is megjelennek.
Természetesen egy drága dolog birtoklása sok
ember számára státusz szimbolum, de pénz hiányában sokan a másolatokkal
is boldogak. A divatban sincs ez másképpen. Ha nem engedhetek meg
magamnak egy eredeti Chanel kosztümöt, be kell érnem azzal, ami csupán
stílusában hasonló.
Jó pár évvel ezelőtt, ismerőseim büszkén dicsekedtek
márkás órájukkal vagy éppen egy Louis Vuitton szerzeményükkel, amit
turistáskodásuk során sikerült jó áron beszerezni egy távolkeleti
országban.
Kellő márkaismeret hiányában, még el is hitték, hogy egy eredeti darab van a birtokukban.
Évek múltak és bizonyos helyeken szinte hemzsegnek a hamis márkajelzésű
pólok, parfümök, de ez mit sem zavarja az arra áhitozó magyar vevőket.
Az ilyen termékekre specializálodó kereskedők ma is jól megélnek a sok
hiszékeny emberből…
Ami engem illet, hiába voltam tisztába ezeknek a termékeknek az
eredetével, én is elcsábultam már párszor. Régebben nagy szám volt a
Gucci, ezért már húsz évvel ezelőtt is keményen hamisították.
Akkor nem
is tudhattam mi a különbség az eredeti és mi a hamis között, mivel
eredetit nem is láthattam, mert nem létezett Magyarországon.
Küldöldi kirándulások során fel lehetett volna mérni a márkára jellemző
jegyeket, de kinek volt ahhoz mersze, hogy ezért bemerészkedjen mondjuk
egy butikba?
Ma más a helyzet.
Budapesten megjelentek a híres tervezők márkaboltjai.
Akinek van pénze, az kedvére tanulmányozhatja a nemzetközi modelleket.
Akinek sok pénze van, az kedvére böngészhet az álomtárgyak között!
Pár éve azonban bünteleneül piacra dobtak hihetetlen mennyiségú Louis
Vuitton táskákat és kiegészítőket.
Fel is hördült a világ!
Ez még nem
lenne baj, mivel még Vuittonék sem ágáltak ellene. Szerintük jó reklám a cégnek. A baj ott kezdődik, hogy a kópiák zöme nagyon
silány minőségű!
Első körbe én is bedöltem ennek az őrületnek, vettem is gyorsan egy-két
darabot, de aztán ellenáltam a csábításnak, mert rájöttem, hogy
bosszant az igénytelenségük.
Sikerült viszont beszereznem néhány jó kópiát. Ezek számonra inkább
kordokumentumok, mint jó tárgyak.
Egy “Dior” illetve egy “Prada” táska
jelenleg a hamisítványsorozatom darabjait gazdagítják.
Pár évvel ezelőtt szert tennem egy szép elegáns Gucci jelzésű órára, amit
persze alaposan megvizsgáltam, mielőtt kiadtam volna érte a pénzt! Már ott tart az ember, mint a képvásárlásnál. Ha valamit gyanusan olcsón akarnak eladni , ott reflexből felmerül bennem a hamisítás kérdése.
Ennek ellenére még mindig nem tudom, de nem is igazán érdekel, hogy az óra valódi-e vagy sem.
Nekem tetszik, és minden
eredetinek néz ki rajta.
Egy biztos, rögtön kiderülne, ha el akarnám
adni, mert most már sokkal finnyásabbak a vevők, mint egykor, a
hiánygazdaságban.
Soha nem voltam márkamániás!
Vannak azonban márkák , mint a régi Gucci-ra jellemző csíkos
színösszeállítás, amit nagyon kedvelek még ma is. Volt is egy pénztárcám ebből az időszakból, amit rongyosra hordtam !
Az igazat megvallva lehet, hogy az eredeti volt! 🙂
